Lakossági fórum az új bölcsőde helyszíne kapcsán

Július 25-én, a Városháza képviselő-testületi termében került sor az új bölcsőde tervezett helyszínére vonatkozó szabályozás módosításával kapcsolatos lakossági fórumra.

 

A megjelenteket Csenger-Zalán Annamária főépítész és Mayer Andrea, a helyi építési szabályzat módosítási tervezője fogadta. Mayer Andrea elmondta, a területen vissza kell állítani a beépíthetőség mértékét, valamint a terület rendeltetési köre kiegészül az oktatás-nevelési területtel. Továbbá elhangzott, hogy a Hosszúréti patak mellett kerül kialakításra a gyalogos és kerékpáros útvonal. A patak mellett 8 méteres sávban új közterület kerül kialakításra, ahol 2 méter széles gyalogossétány és 3 méter széles kerékpárút készülhet. Csenger-Zalán Annamária bemutatta az új bölcsőde látványterveit, de hozzátette, hogy ezek még a Sportközpont melletti területre készültek, és az új helyszínre kell őket igazítani. Véleménye szerint az új épület megjelenésében és hangulatában is illeszkedik az Árpád utca környezetéhez.

A lakosok – az alábbi módokon – augusztus 3-ig írásos formában is elküldhetik az észrevételeiket a tervezett módosítással kapcsolatban:

– papíralapon a Polgármesternek címezve, Törökbálint Város Önkormányzatának címére (2045 Törökbálint, Munkácsy M. utca 79.) történő megküldéssel,

– elektronikus levélben a foepitesz@torokbalint.hu e-mail címre történő megküldéssel,

– valamint Törökbálint Város Önkormányzatának a hivatalos honlapján biztosított felületen.