Archive

Hónap: 2019 szeptember

Új facsemete a Bóbita Óvodában

Almafát ültettek a Bóbita Óvodában, amely a népmese napja alkalmából a Mesefa nevet kapta A facserje ugyanakkor azért sem mindennapi, mert Bálint Gyuri bácsi, az ország gazdájának 100. születésnapjához is köthető. Az Iskola-, óvodakert Program elkötelezett védnöke és támogatójaként 100…

Épített emlékeinket is őrizzük!

A Törökbálinti Városszépítő Egyesület munkájának köszönhetően közkút újult meg a Dózsa György utcában Szalczinger József, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Földvári László felidézte, hogy ez már a harmadik kút, melyet az egyesület felújított és köszönetet mondott a tagok…

Mesehét a Bóbitában

Egész héten a népmesék bűvöletében Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Bóbita Óvodában a mesehét, amely során méltó módon megünneplik Benedek Elek születésnapját és megismertetik a gyerekekkel meséit. Szinkulics Ági néni elmondta, az óvoda egész évben nagy hangsúlyt fektet a…

Digitális Kaláka Székelyudvarhelyen

Idén is megrendezésre kerül a Digitális Kaláka Idén is megrendezésre kerül a Digitális Kaláka elnevezésű rendezvény október 25–27. között a U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség, a Harghita Business Center inkubátorház, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, valamint a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány támogatásával. A rendezvény…

Átmeneti forgalomváltozás

Szeptember 29-én a VI. Riczu Imre Emlékverseny miatt várhatóan 8:30 és 16:00 óra között az alábbi terelések és zárások várhatóak. Az alábbi linken a verseny tervezett programját is megtekintheti: www.tuttobici.hu/rendezveny

#beactive

Four for YOU! Four for Törökbálint! Egy vidám, közös mozgással töltött estére invitálták tegnap a sport szerelmeseit az ötödik Európai Sporthét törökbálinti rendezvényére. A Művelődési Ház nagytermében közel száz sportoló, egyszerre négy edzővel, négy különböző mozgásfajtában próbálhatta ki magát. A…

Munkatársat keres a Vertikál

Várják a jelentkezéseket! A Vertikál Nonprofit Zrt. (8154 Polgárdi, Szabadság utca 26.) törökbálinti munkahelyre keres ügyfélszolgálati munkatársat. Munkaidő: ügyfélfogadási rend szerint naponta 4 óra Elvárások: számítógépes alapismeret, jó kommunikációs készség Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés és felvilágosítás: penzugy@vertikalzrt.hu ; info@deszolgkft.hu

Ismét Bursa Hungarica!

Kiírták a felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázatot A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési…